Ma van halottak napja.
Engem, az előtte lévő pár nap nem érintett meg.
Elmentünk a temetőkbe, ahogy ez minden családnál szokás, majd nekiláttam a karácsonyi nagytakarításnak. Jó kis Halloween tököket faragtunk, majd 31-én este élveztük "gyümölcsét".
Mai reggel más...
most egy kicsit pityeregtem is.
A temető számomra egy hely, ahova a szokás szerint eltemetik a halottakat. Nagyon rossz és fájdalmas érzés az utolsó útra kísérni, még akkor is, ha hiszek abban, hogy találkozunk még, csak a teste elfáradt.
De ilyenkor, amikor egy évben egyszer kilátogatunk és viszünk egy-egy koszorút, csak egy hely, csak egy szokás.
Sokkal fontosabb, ami bent van. Megette a fene, ha csak ezen az egy napon jut eszünkbe..., ha csak azért rakjuk rendbe a sírt, mert "mit szól a falu" , vagy néha év közben is odarohanunk vagy gondnokot fogadunk, nehogy megszóljon a mellettünk lévő sír tulajdonosa.
A mindennapok fontosak.
Nem kell ezt másoknak mutatni.
Gondolsz rá szeretettel? Gyújtasz érte gyertyát, nem csak egy éveben egyszer? Mesélsz róla a gyerekeidnek, ismerősnek?
Ha igen! - Na, akkor van a halottadnak napja, pillanata. Akkor vagy vele igazán.
Nálam, elég sűrűn van a halottaimnak napja.
Ránézek a két nagy fiamra és látszik, hogy nagyapám alkatát örökölték. Ő volt a férfi. Nála kezdődik és végződik, nem alkatilag, természetileg.
Húgommal beszélgetünk telefonon és többször elhangzik a mondat : " Mamánál ......... így volt."
A mamánál és a papánál az úgy volt .... és most rengeteg dolgot mesélhetnék. Többek között azt, hogy nagyon sokat dolgoztak, de mi mindig ott voltunk és mindig jutott idejük ránk. Hogy éjszakák közepén amikor egy-egy családi "vita" után menekülnünk kellett és dörömböltünk az ablakukon, az ajtó mindig kinyílt és biztonságot adtak.
Így lettek az emlékek, melyekhez az ember a kor előrehaladtával egyre jobban ragaszkodik, és így lesz a halottak napján kívül nekik, a mindennapokban egy egy pillanatuk, amikor velünk vannak.
Apu közel 30 éve ment el. Mindenki azt mondja, hogy nagyon szeretett. Volt pár év, amikor oda se mentem a sírjához, de ahogy kezdtem másképp látni a világot, úgy változott ez is. Mondhatnám, ő aztán napi szinten velem van, hiszen Gábor nevet kapta a fiam, de ez nem jelent semmit. Ami igen, ha egy-egy régi sláger megszólal és könnyet csal a szemembe, vagy ha a kisfiamat mikrofonnal a kezében látom a színpadon énekelni. Igen, akkor velem van.
Az évek haladtával sajnos egyre több halottunk van. Van olyan, akik csak pár évet volt velünk és mégis elmegyek a sírjához és viszek neki koszorút, mert tudom, hogy szeretett, szerette a családomat és a mindennapokban is előkerül személye.
Többen vannak, akikre bent emlékezem, mert a napi kommunikációban nincsenek jelen.
Van, amikor váratlan helyzetekben jönnek elő, egy illat, egy élethelyzet kapcsán.
Mi ezen a napon három kutyusunkért is gyertyát gyújtunk és a kertben lévő hársfára, ami alatt nagyon szeretettek pihenni, felhelyezzük a koszorút. Ők is továbbélnek bennünk, sőt a mindennapjainkban is. Nem telik el nap, hogy valamelyikőjüket ne emlegessük.
Halottak napjára
Nekem minden halottam
mintha máig élne.
Nem ér hozzájuk a gyertyaláng.
Barátok, ismerősök, szép vének,
ráncos kezű nagymamák.
El sem köszöntek,
s kialudtak végleg,
akár ott fenn a csillagok.
De ha mélyen, a lelkembe nézek,
mindegyikük itt ragyog.
mintha máig élne.
Nem ér hozzájuk a gyertyaláng.
Barátok, ismerősök, szép vének,
ráncos kezű nagymamák.
El sem köszöntek,
s kialudtak végleg,
akár ott fenn a csillagok.
De ha mélyen, a lelkembe nézek,
mindegyikük itt ragyog.
Áldott emlékezést kívánok! - nem csak a mai napra.
Kimegyek a teraszra és a természet fényei, az illatok visszahoznak valakit, ez a "halottam" és az én, azaz a Mi közös pillanatunk.
Ma reggel a teraszunkon :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése