Kedves huszonéves lány!

Pontosan ma van 25 éve, hogy elcsattant az a bizonyos első csók.
Pontosan ma van 25 éve, hogy elkezdődött egy kapcsolat, aminek még senki nem tudta, hogy mi lesz a vége.
Igazából, ma arról kellene írnom, hogy mit is adott nekem, mit is éreztem akkor és mégsem megy, mert egész nap, sőt napok óta csak Te jársz a fejembe.

Próbállak érteni..., próbálom megérteni, miért húz vissza téged egy olyan kapcsolat, ahol fizikailag és lelkileg bántalmaznak.

Miért jó Neked, hogy nap mint nap megaláznak, trágárul beszélnek veled, semmibe vesznek. Próbálom megérteni, hogy egy értelmes, okos, szép lány, aki egy sokat ígérő karrier előtt áll, miért süllyed egy bizonyos szint alá. Próbálom érteni, hogy miért taszítod el családod féltő, óvó szeretetét.

Ahogy így gondolkodom, előjönnek az emlékek.
Nekem is volt, aki mindent ígért, volt aki kevesebbet, volt akitől óva intett mindenki, de nekem csak azért is ő kellett. Én is kaptam  gravírozott pecsétgyűrűt, amit gyorsan vissza is adtam, én is összevesztem az anyukámmal, nem egyszer, nem kétszer. Voltak szépek, szebbek meg legszebbek... Volt pénzes és pénztelen. Hazug és igaz.
Volt, hogy "süllyedt a hajó"  akkor ígért mindent,megváltozik, soha többet, blablabla... de mint tudjuk, "Kutyából nem lesz szalonna!"

Deeee! SOHA, EGYIK SEM EMELTE RÁM A KEZÉT ÉS SOHA EGYIK SEM BESZÉLT VELEM TISZTELETÜL!

Most azt gondolod, hogy mi a f...t magyarázok itt, mi közöm nekem ehhez az egészhez.
A Te életed, azt csinálsz amit akarsz.
Igazad van kicsi lány, mindaddig igaza van, amíg ez az egész, csak a Te és szíved választottjának a játszmája és nem vonod bele a környezetedet, nem bántasz meg másokat, nem taposol bele mindenkibe, aki segíteni szeretne, amikor épp szíved választottjától menekülsz.

Tudod, 25 év nagyon hosszú idő. Többet éltem vele, mint nélküle.
Az elején senki nem hitt ebben az egészben. Senki nem hitt benne, a korkülönbség és a totál különböző temperamentumunk miatt sem.
Hazudnék, ha  azt mondanám, hogy felhőtlen volt az elmúlt 25 év. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha nem gyülekeztek a viharfelhők, óóóóóóóóóóóó, dehogy nem.
Ő egy nagyon nehéz természetű ember, én pedig egy nagyon hisztis, akaratos nő vagyok. Azt kell mondjam, hogy 25 év alatt összecsiszolódtunk.

Eltelt 25 év, azaz közel 9100 nap - NEM 300!! - és egyetlen egyszer nem emelte rám kezét, pedig hidd el, voltunk olyan mélyponton, hogy megtehette volna.
Egyetlen egyszer nem vette szájára a szüleimet, nem bántotta őket, ahogy én sem.
Egyetlen egyszer nem mondott rám semmi sértőt, még csak annyit sem, hogy "Hülye vagy!" .
Tudod miért nem ? - mert szeret és tisztel.  Ilyen egyszerű.

Még egy jót veszekedni, kiabálni sem tudok vele, csak a gyerekekkel.

"Kicsit" el vagyunk kapatva, mert a kisfiam, ha már csak egy kis nézeteltérés is van,  rögtön azt hiszi, hogy azt hívják veszekedésnek, ennyire nincs hozzászokva.

Ha csak egyszer is megpróbálta volna, hogy megüt vagy bármimet eltöri, megcsavarja, kicsavarja vagy csak megszorítja, már nem lennénk együtt!

Tudod miért nem?
Mert a szemebe, az a lény, aki tettleg bántalmaz egy nőt, megszűnik férfiként létezni. Nincs tovább...nem tudnék olyannal élni, aki már nem létezik, mint férfi...
Nem tudnék úgy élni, hogy féljek tőle.


Te tudod, mit kezdesz az életeddel /vagy nem/  én csak annyit próbáltam érzékeltetni, hogy lehet ezt másképp is.

Most, az elmúlt 25 évet próbáltam összefoglalni, nem tudhatom, hogy mit hoz a jövő.
Nem tudhatom, hogy a korral, milyen irányba változunk.

Remélem, az előttünk álló jövő is békében, nyugalomban, szeretetben, tiszteletben telik.
Ahhoz, hogy így legyen, mindkettőnknek dolgoznia kell...

Kívánom, hogy Te is mihamarabb megtaláld azt, aki hasonlóan tisztel és szeret. Nem bánt szavakkal és fizikailag sem!