Rögzült minták-avagy én majd másképp csinálom

Számtalanszor megfogadtam, hogy én majd másképp csinálom!
Majd ha gyerekem lesz, én jobb leszek!
Soha nem szidom le a rossz jegyekért!
Majd én megmutatom, én leszek a szuper anyu!

Majd én....
Majd én....

Én soha...
Tuti, hogy soha.....

Dehogynem! Úgy jönnek elő a tudatalattiba rejtett rögzült minták, mintha kötelező lett volna megtanulni, mintha ötös járna érte.
Kontrollálatlanul kitör mint egy vulkán.

Nézzünk engem. Mindig görcsöltem a tanuláson, mindig görcsöltem a jó jegyeken, ez megmaradt felnőtt tanulmányaimnál is. Aztán volt olyan idő is, amikorra belefáradtam és szartam bele.... az, hogy ez pont a továbbtanulás előtti két évben jött rám, hát az bizony elég szerencsétlen dolog, volt is belőle otthon konfliktus rendesen.

No, ezek a konfliktusélmények rendesen rögzültek.

Mindig azt mondom, hogy nem érdekel az érdemjegy, aztán mindig rájövök,  dehogynem.
Picit elgondolkodtam, hogy miért is érdekel?
Mi múlik rajta?
A kitűnő bizonyítvány?
és még?
A gyerek megítélése?
vagy netán az én megítélésem?
vagy az egész család megítélése?
A gyerek jövője?

Igen, ezek is, mert ezeket is végighallgattam.
Pl: mi lesz így belőled? Mehetsz majd takarítónőnek?  stb.... apropó, a takarítónő barátnőm jobban keres mit én, csak úgy mellékesen ...

No, de itt még nincs vége!

Mit fognak szólni? azaz mások! Az én esetemben anno a falu. Arról nem beszélve, hogy xy anyja valami jelentéktelen munkahelyen dolgozott és mégis  a gyereke jól tanult, de én, na én még arra sem vettem a fáradságot, hogy tanuljak, hát mit gondolnak majd, főleg a templomban ...


És basszus ez is rögzült! - ha már rögzült, akkor most szépen elő is szedem, nehogy már az enyém kimaradjon a "jóból" .
No és a mi esetünkben, mit fognak szólni?
Látom a szülők gúnyos mosolyát! Tessék, itt van az "agyonsztároltszuperhibátlantehetségesgyereke" és még nem is kitűnő!
Kérdem én: Na, és akkor mi van??? Lett (lesz) 1-2 négyese ...

Forrás:intenet

Kérdés: Hányast kaptál? Jön a válasz. Na jó, de mégis hogy lehetséges ez? -de ezt már azon a hangon, hogy szegény gyereknek kedve se legyen folytatni. Na, ő persze nem is folytatja... Szemtelen kölyke! Mi az, hogy nem válaszol és kitör a vulkán és ömlik szavaim lávája ugyanúgy, ahogy anno én is hallottam, ugyanolyan stílusban, gyerek hebeg-habog, majd sír.

És ekkor tükröt tart felém!
És itt teszem le a rögzült mintát... magamhoz ölelem és bocsánatot kérek! Bocsánatot kérek azért, mert nem tudom kordában tartani a gyerekkorom óta belém égett,  az iskola , az oktatás és a pedagógusok* iránt érzett indulataimat. Elmondom neki, hogy nem örülök a rossz jegynek, de az indulataim nem neki szólnak.
Kapott tőlem egy negatív generációs mintát, amit igyekeztem egy pozitív megerősítéssel felülírni, bízva abban, hogy a későbbiekben nem játssza újra.
Újra megfogadom magamban, hogy többet nem teszek ilyet, sajnos garantálni nem tudom, de dolgozom rajta.

Félreértés nem essék, fontos a tanulás és az értékelés is, azaz az érdemjegy, ér-elér; érdemlem; értékelés, ér-érték-el-és; minősítés, minőség, minősít-és ; osztályzat, osztály előtti minősítés ....

Érdekes a magyar nyelv...

Mire bejegyzésem végére értem, újra ott tartok, hogy fontos a minőségi tudás, fontos, hogy tudja mennyit ér a tudása, fontos kontrollálni a dolgokat, de nem minden áron....


Azért semmiképp sem, hogy mások mit szólnak!!

Ha bárki, aki olvassa bejegyzésemet és úgy érzi, indulatosan tudja csak kezelni gyereke teljesítményét, gondolkozzon el rajta, mi válthatja ki az érzést?  Miért dühös rá? Biztos, hogy rá dühös?

* A sors különös játékot játszik velem. Majdnem az összes barátnőm, a pedagógusi pályát választotta és szeretem őket egytől-egyig! 😍