Két éve van egy Facebook csoportom, ahol elesett embereknek próbálunk segíteni, akár "csak" egy megosztással is.
Úgy indult, hogy karácsony előtt magányos akcióként fiamimmal felkerestem a Déli pályaudvarnál élő hajléktalanokat.
Következő évben, már létezett a csoportom és a tagok segítségével állítottuk össze a csomagokat.
Felkerestünk gyermekházakat és hajléktalanszállókat.
Szépen működött, magánakcióhoz képest sikerült sok emberhez eljutni.
Mindig döbbenten tapasztaltam milyen sok rászoruló, elesett gyerek és felnőtt van.
Minden egyes akció végeztével teljesség érzése töltött el, boldog voltam. Jó érzés volt, ha csak egy pillanatra is, de mosolyt látni az arcukon.
Január elején magánszemélynek gyűjtöttünk, segítettünk. Felhívásomra nagyon sok ruha érkezett, tele kocsival mentem az anyukához és három gyerekéhez. Itt volt az első alkalom, hogy nem jött a teljesség érzése, nem éreztem, hogy a hölgy elégedett és boldog lenne. Pénzt szeretett volna. A csoportba belépéskor el kell olvasni a leírást, mely tartalmazza, hogy pénzbeli adományt nem áll módunkban biztosítani. A hölgynek is elmondtam még az elején, amikor felvettem vele a kapcsolatot.... értette és ettől függetlenül várta a segítséget.
Csalódott voltam, megfogadtam, hogy magánszemélyeknek nem szeretnék segíteni.
Közben, jött egy újabb felkérés, melyben két családról volt szó:
"Kedves Segítőszándékú Csoporttagok!
Két családról lesz szó.
5 éves kisfiúról, aki leukémiás és a kezelése nagyon sokba kerül, így ruhácskára és játékokra nem futja.
Másik családban 4 gyermek van és apuka fél éve elvesztette a munkáját, napról napra élnek.
Itt minden jól jön. Tartós élelmiszer, ruhák, játékok!!!!!
Gyerekek: 5-7 éves fiúk, 10-12 lányok.
Ruhák: Fiúk: 116-122-128-134, Lány: 146-152. Játék: koruknak megfelelő, mindennek örülnek
Ezt azért írom így, ha sokan megosztjátok, legyen hova visszatalálni.
A segítségkérő levélből részlet: "Nem szeretném, ha az érintettek tudnák, mert olyanok, akik nagyon zavarban lennének e miatt és szégyellnék magukat. Meg tudom oldani, hogy névtelenül az ajtajuk elé kerüljön. "
Milyen érdekes és egyben szomorú, hogy vannak akik szégyenlik "nyomorukat" és kérni sem mernek és vannak akik két kézzel dörömbölnek a segélyért, mert nekik az jár!!!! Kérem osszátok meg minél többen!!!"
Rengeteg adomány érkezett és nagyon nagy volt az öröm!!! KETTŐ helyett HAT!!!! családnak tudtunk segíteni!
Visszatért a remény, igen van értelme csinálni, igény van rá!
Miközben ezeket a ruhákat válogattuk jött egy újabb segélykérés, melyet a csoportom tagjaival újra megosztottam és a segítségüket kértem.
Soha, ennyi megosztás nem volt mint a négy gyerekes családdal kapcsolatos felhívásomkor.
Jöttek a felajánlások, Béres csepp, vitaminok, élelmiszercsomag.
Megmozdultak a segítőszándékú emberek és ekkor jött a hideg zuhany!!!
Ez a család, ahol két diplomás felnőtt él és nevel négy gyereket, évek óta abból tartja fent magát, hogy másokat kihasznál.
Először nem hittem el, hogy ilyen létezik! Nem akartam elhinni. De a hétfőm arról szólt, hogy jöttek a már csalódott segítők megkeresései, mert hiába nem írtunk nevet a megosztásoknak köszöhetően, mindenki ráismert a családra....
Örülten fájt és fáj a mai napig, hogy ennyire aljas emberek léteznek. Fáj, hogy a négy gyereket kiteszik ennek a kiszolgáltatott életnek.
Megfordult a fejemben, hogy lehet, nincsenek tudatában annak amit tesznek, aztán elhessegettem ezt a gondolatot, mert azoknak a diplomáknak a birtokában, amik nekik vannak, bizony nagyon is tudatában kell, hogy legyenek a cselekedeteiknek.
Arra gondoltam, törlöm a csoportot, mert nem biztos, hogy szeretném magam kitenni ilyen és ehhez hasonló helyzeteknek.
Hogy forduljak bizalommal a segítséget kérőkhöz, miközben majd az jár a fejemben, hogy "biztos nem akar átvágni?"
Aztán rájöttem, hogy én ilyen vagyok....
Becsapnak , megélem a fájdalmat a csalódást, megrázom magam és holnap újra segítek...
A kérdés csak az: MEDDIG???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése